Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdő, amit csupa kedves lény lakott. Ezeket a lényeket mind az emberek hozták létre az erdő különleges ereje segítségével. Mikor egy ember betévedt ide, az erdő lassan valóra váltotta a legféltettebb vágyait. A legtöbbjük képtelen volt megvédeni magát, ezért az erdő mindig védelmezőket választott magának.
Ám egy napon egy gonosz boszorkány tévedt az erdőbe. Az erdő máris magához „hívta” védelmezőit, de a boszorkány legyőzte őket. Az erdő immáron védtelenné vált, és a boszorkány könnyen leigázhatta. A terve az volt, hogy sötétségbe borítja az egész erdőt, és gonoszabbnál gonoszabb szörnyekkel árasztja el. Varázslata által az erdő varázsereje is megváltozott. Ezen túl nem a vágyakat, hanem a félelmeket teljesítette.
A boszorkányt Kamekonak hívták. Kameko egy gyönyörű lány volt, életkora elérte már a 200 esztendőt is. Szép hosszú fekete, és göndör haja volt, ami a háta közepéig ért. A bőre fehér volt, mint a hó, ezen ébenfekete szemei ragyogtak. A száján is fekete rúzs volt. Vékony testére feszes, hosszú fekete ruha simult. A derekán egy lánc volt – öv gyanánt -, ami alatt kiszélesedett a szoknya. Rövid karjain egy darabig
Fekete, aztán átlátszó, feketével mintázott vékony ujjrész következett. A lábán magas szárú, kisebb sarkú szürke csizma volt. A jobb kezén kettő szürke karperec, a nyakában szürke kereszt lógott.
Kamekonak volt egy unokaöccse, Genki. Genki tudomást szerzett a gonosz tervről, és mivel ő nem volt gonosz, meg akarta állítania terve végrehajtásában.
Egy nap besétált a tornyukban Kameko tróntermébe. A szokásos módon köszöntötte. A boszorkány viszonozta ezt. Genki kitűnően bánt a szavakkal. El is kezdte a beszédet, de nem tört rögtön a lényegre, hanem kertelt: az erdő szépségeiről beszélt neki.
- Mit akarsz ezekkel Genki? – kérdezte Kameko csodálkozva.
Genki innen is kifaragta magát, ám ezt már nem tette jól. Arról beszélt, hogy kár lenne elpusztítani egy ilyen gyönyörűséget. A boszorkány megértette unokaöccse szándékát, és mérgesen rivallt rá:
- Szóval elárulsz engem te is? Mivel érdemeltem ezt ki?
Genki szóhoz sem jutott, hisz érezte, hogy magára nézve rosszul cselekszik. Ekkor még csak 14 éves volt, tehát nem csoda, hogy ilyen forrófejűen cselekedett.
Mélyen szégyellte magát, hisz szülei elvesztése óta Kameko nevelte őt. Eddig soha nem okozott neki fájdalmat, nem is bántotta meg, egyszóval szerette. De most kötelességének érezte, hogy megmentse nevelőjét ettől a gonosz tettől.
Genki kisétált a szobából, és leült a saját ágyára. Gondolkodott. Nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy megmentse az erdőt. Tudta, ha megtanul varázsolni, akkor legyőzheti unokanővérét. Néhány nap múlva lóra ült, és elindult az erdőbe. Kameko az ablakból mindezt látta, és egyre jobban gyanakodott unokaöccsére.
Genki hosszan vágtatott. Útközben rengeteg kedves lénnyel futott össze, de látott néhány trollt, és efféle gonosz lényeket. Érezte, hogy nincs sok ideje. Hamarosan egy varázsforráshoz ért. Tudta, hogy itt egy öreg varázstanár lakik. Ismerte könyveiből a varázsigét is, amivel előhívhatja rejtekéből.
- Varázstanár, ha lenn vagy, gyere fel, mert én hívlak. – mondta, és még néhányszor elismételte.
Hirtelen hangokat hallott a víz alól.
Egy öregúr morgott, hogy ki ébresztgeti. Genki hamarosan látott a víz alól feljönni egy koboldot.
- Mit akarsz? – kérdezte dühösen, majd ásított egyet.
-
Varázstanár urat keresem. Ugye, te nem ő vagy?
- Nem bizony. Én csak a kapuőr vagyok. De hordd el innen magad, vagy megbánod!
- Nem bizony. Én csak a kapuőr vagyok. De hordd el innen magad, vagy megbánod!
- De én… én csak tanulni szeretnék!
- Na persze! Kotródj innen!
Genki nem tehetett mást, visszasétált a lovához. Leemelt róla valamit, és a koboldnak mutatta.
- Ez egy… - kezdte a csillogástól elvakult kobold.
- Igen, ez egy Hinui kő. A tied lehet, ha leengedsz a varázslóhoz!
A kobold nem felelt, csak a botját - amit az imént varázsolt a kezébe – leérintette a forrás vizéhez. Furcsa nyelven kezdett el beszélni, majd hirtelen egy hableány bukkant fel.
- Vidd le ezt a ficsúrt a nagyúrhoz, de azért vigyázz vele! – mondta a hableány nyelvén.
A hableány kiugrott a partra, és a kobold a hátára tette Genkit. A hableány eztán Genkivel beugrott a vízbe. Genki egy kissé megijedt, hisz úgy sejtette, hosszú lesz az út, és ő nem tudja sokáig visszatartani a lélegzetét. Ám a beugrás pillanatában a hableány kék burkot vont köré, amiben levegő volt. Hamarosan leértek. A víz alatt egy barlang volt, ami a messzeségbe nyúlt.
A hableány kiugrott a földre, és ledobta Genkit. A fiú egy kis barlang mellett találta magát. A pici barlangba alig tudott kúszni, olyan apró volt. Azt hitte, hogy soha nem lesz vége. De végre meglátott egy törpét, aki vele szembe mászott.
- Ki az? – kérdezte a törpe.
- A nevem Genki, és a Varázstanár urat keresem. Nem látta valahol?
- De igen, kövess! – mondta a törpe és megfordult.
A törpe olyan gyorsan kúszott, hogy Genki alig bírta követni. Végre kiértek az alagútból, és egy kis terembe értek. Mikor Genki fel akart állni, beverte a fejét a plafonba. Mérgelődni akart, amikor eszébe jutott, hogy vendéglátója egy törpe. Egy taps hallatszott, ekkor nagy fényesség lett. Hála a fénynek, látott valamit. A szeme elé egy szegényen berendezett kis szoba tárult. Volt benne egy hatalmas polc, tele könyvekkel és kis fiolákkal. Ezen kívül volt benne még egy kis ágyacska, kis asztal és egy szék. Genki előtt pedig egy picike ember állt. Az ember mosolygott rá, ebből rájött, hogy ez az a törpe, akivel a járatban találkozott.
- Találkozhatok a tanár úrral? – mondta Genki
- Ne sürgess! Előbb keresek élelmet, mert gondolom, éhes vagy!
A törpe elment, de hamarosan egy tál étellel tért vissza. Genki nem akarta visszautasítani, ezért evett, de hamarosan megunta.
- Találkozhatok végre a tanár úrral? – kérdezte türelmetlenül.
- Itt áll előtted! – válaszolta a törpe. – A nevem Gordon, és én vagyok a Varázstanár! Állok rendelkezésedre!
Kezet ráztak, és Genki mindent elmesélt neki. Gordon beleegyezett a tanításába, de csak rövid időre.
Így ment ez hónapokig: Genki mindig meglógott otthonról néhány órára, a törpe mindig kapott egy Hinui követ. Genki igen tehetséges volt, így gyorsan elsajátította az alapokat. A többivel már gond volt.
Kameko egyre furcsállotta, hogy unokaöccse naponta órákig eltűnik. Egy nap meg is kérdezte őt, mikor indulni készült:
- Hova készülsz? Az erdőbe? Remélem, én is veled tarthatok!
- Inkább ne! Biztosan unnád ezt az utat!
Kameko egyre kérlelte, de szerencsére Genkinek sikerült lebeszélnie őt, aztán elvágtatott. Kameko nem bízott unokaöccsében, ezért két gakkit (majomszerű, hatalmas szörnyek, 3 szemmel, éles karmokkal és fogakkal) küldött utána. A trollok egészen forrásig követték. Látták, hogy egy koboldnak egy Hinui követ ad. Nagyon dühösek lettek (köztudott, hogy Kameko kedvenc köve a Hinui kő volt, amiből több százat tartott otthon, és nagyon megbüntette azt, aki egyet is ellopott).
A trollok igen buták voltak, ezért rögtön odarohantak, és elkapták Genkit. A koboldtól elvették a köveket, és azt is elkapták. Mindkettejüket Kamekohoz hurcolták. Kameko a koboldot rögtön tömlöcbe vettette, és az ott lévőkre bízta, unokaöccsével azonban személyesen szeretett volna számolni. Mikor a koboldot kivezették, a boszorkány rögtön beszélni kezdett, de csak kedvesen.
- Drágám, mire vélhetem ezt a viselkedést? Mire vélhetem, hogy engem, aki ilyen régóta nevellek, ilyen csúnyán átversz?
- Én csak… én csak meg akartam tanulni varázsolni!
- Rendben, de miért nem engem kértél meg? Én is megtanítottalak volna szívesen! – mondta, de hirtelen a nyugodtból mérgesre váltott. – De nem, mert neked bugyuta törpét kellett megkérned.
- Hát… csak szimpatikus volt.
- De én jobb vagyok nála!
- De ellened akartam fordítani az erőmet! Hoppá…
- Micsoda?
Genki ezt igazán elszúrta. Kameko most igazán dühös lett, és kimondta, mit gondol: hogy Genki egy áruló, már születése óta csak gond van vele, és efféle bántó dolgokat.
- Ezért most örök szolgám leszel.
- Bűnödért megátkozlak,
Denevérré változtatlak!
Míg meg nem halok,
Addig szolgálni fogsz! – varázsolt a gonosz boszorkány.
A varázslat sajnos hatott Genkire, aki valóban denevérré változott. Sipítozva repkedett, majd leszállt Kameko vállára, és valóban szolgája lett.
Így történt, hogy az erdőt végleg hatalmába borította a gonosz. Ez után már senki sem akadt, aki szembeszegült volna a boszorkánnyal.
Mindennek már bizony 50 éve. 50 éve sötétség honol az erdő felett, és tele van gonosz lényekkel. A boszorkány uralkodik, és denevérével, Genkivel irányit.
AJÁNLOM AZ OLDALT
